A látássérült személyekkel történő elemi rehabilitációs szolgáltatás elmúlt évtizedeiben elmondható, hogy jelentősen átalakult, és 2005 óta folyamatosan változó fejlődésen ment keresztül.
A világon, így Magyarországon is, háromféle módon vehették igénybe az érintett személyek a szolgáltatást: intenzív bentlakásos tanfolyam, ambuláns, valamint otthontanításos formában.
2019-ben a látássérült személyek és a velük foglalkozó szakemberek törvényi hátteret kaptak a látássérült személyek számára biztosított elemi rehabilitációs szolgáltatás ellátására, melyet a fogyatékosságal élő személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény (továbbiakban FOT) IV. fejezetében rögzítettek.
A 2020-as évben hosszú időt és többszörös szakmai egyeztetéseket követően az elemi rehabilitációs szolgáltatás ambuláns és otthontanításos formájának jogszabályi háttere került lefektetésre és lépett hatályba.
A 2021. évtől pályázati forrásból és civil szervezetek részére nyílt mód folytatni a szolgáltatást, immár a jogszabályi háttér adta keretek mentén.
Számos szakember, főként a közszférában zajló elemi rehabilitációs szolgáltatásokban már sok éve tevékenykedők, vállalkozó szelleme és közös elhatározása kellett ahhoz, hogy a civil szervezetek között új belépőként a Fény a Sötétben Alapítvány is pályázzon, rögtön két központ létrehozására és működtetésére, melyeket 2021-ben elnyert.
2021 április után az egyik központ Budapesten nyitotta meg kapuit, kezdetekben a Fény a Sötétben Alapítvány Közép-Magyarországi Regionális Elemi Rehabilitációs Központja néven.
A Központ megindulásához szükség volt a teljes szakmai stáb felvételét, majd a központ környezetének és eszközeinek beszerzését követően a szolgáltatásokat mihamarabb biztosítani.
Az első tevékeny és eredményes félévet követően a Központ önállóvá válásakor új nevet választott, mely a Híd Elemi Rehabilitációs Központ lett.
Szolgáltatási területe: Budapest és Pest megye
Kik számára nyújtunk elemi rehabilitációs szolgáltatást?
Azon 16. életévüket betöltött látássérült személyek és hozzátartozóik számára, akik igazolni tudják látássérültségüket, valamint önálló és biztonságosabb életet kívánnak élni, a megváltozott élethelyzetükhöz pedig alkalmazkodni szeretnének.
Komplex szolgáltatásaink részletesebb megismeréséhez kattintson ide!
Irodánkat és oktatótermeinket a Vakok Állami Intézetének Hermina úti telephelyén alakítottuk ki, mely épület a néhány éve végzett beruházásnak köszönhetően akadálymentesített. Gépkocsival könnyen, míg tömegközlekedési eszközökkel 1-10 percnyi gyaloglással közelíthető meg.